Ám a forradalom győzelmét követően jön a másik, a negatív meglepetés. Az általános egyetértés és lelkesedés az ellenkezőjébe fordul. Az eseményeket nem a higgadt, racionális és méltányos mérlegelés, hanem továbbra is az erőszak káosza alakítja. Vajon miért? Kedvenc folyóiratomban épp egy éve egy érdekes cikk jelent meg, amely kísérletekkel alátámasztott magyarázatot kínál erre a kérdésre.
(Gneezy, U. és Imas, A.:. Materazzi effect and the strategic use of anger in competitive interactions. PNAS, 2014) A két szerző a 2006-os labdarúgó-vb emlékezetes eseményére utalt, amikor 1:1-es állásnál az olasz védő, Materazzi visszahúzta a francia irányító, Zidane mezét, aki odaszólt: „Ha ennyire akarod,majd odaadom a mérkőzés után”. Materazzi válasza: „I’d prefer your whore of a sister”. Zidane erre „lefejelte” a védőt, ezért kiállították. Ezzel a franciák nemcsak a legjobb játékosukat, de az egész meccset és így a világbajnoki címet is elveszítették.
A kutatókat az érdekelte, miként hat az emberek teljesítményére a düh, amely – a tapasztalatok szerint – hol győzelemhez segít, hol meg őrületbe kergetve a bukást idézi elő. Olyan kísérleti helyzetet alakítottak ki, amelyben két résztvevő versengett. Az egyik esetben a vetélkedés tárgya egy erő kifejtését igénylő feladat volt: egy kézi erőmérőt kellett összeszorítani. A másik esetben racionális mérlegelést és összpontosítást igényelő számítógépes játékot kellett játszani. A kísérlet előtt a résztvevők egyik csoportját tudatosan – számukra nem felismerhető módon – feldühítették: a vetélkedő párok egyik tagja a másikra kényelmetlen, időt rabló és nyűgös feladatot rótt ki.
Majd ilyen előzmények után folyt le a párharc. Az eredmények egyértelműek voltak: a düh az erőkifejtést javította, akiket felidegesítettek, nagyobb erővel voltak képesek összeszorítani a mérőeszközt. Viszont a megfontolást és gondolkodást igénylő játékban a felajzottság lerontotta a teljesítményt. Ami pedig igaz az egyénre,még inkább igaz a csoportjaira. Ez magyarázza a diktátorok által reflexszerűen és kiterjedten alkalmazott feldühítő stratégiát. Aki saját embereit kitartásra akarja késztetni, annak minél dühösebbé és elvakultabbá kell tennie őket.
A „mi vagy ők” típusú ütközet előtt megértést és megfontolást hirdetni – biztos vereség. Ám arra ügyelni kell, hogy jobban dühítsd fel a sajátjaidat, mint ellenfeleidet. A diktátorok ott követik el a hibát, hogy provokálva az ellenfeleket, túl erőssé és kitartóvá teszik őket. A forradalmak igazi erőpróbája az, ami a győzelem után következik. Az „erőjáték” csak előjáték. Az a düh, ami eddig támogatott, most ellenedre működik: az őrület megakadályozza a racionális mérlegelést és számvetést a valóságos lehetőségekkel.
Ez az oka, hogy a vetélkedő partnerek kifejezetten „szívatni” igyekeznek egymást. Ha azt akarod, hogy harcos ellenfeled elveszítse a fejét, provokáld, így majd hibás döntéseket hoz, és alulmarad. Egy ártatlannak tűnő lárifári is őrületbe kergetheti a vetélytársat. A kísérlet világossá tette, miért provokálja a hatalom a változást követelőket, és ezzel miként idézi elő – tudatosan – az erőszakot. A diktátorok úgy számítanak – és sokszor jól –, hogy képesek mederben tartani és a maguk javára kihasználni az erőszakos eseményeket.
Ám egyre több esetben a hatalom elszámítja magát. Az erőszak eszkalálódik, a válság tovább mélyül. A kollektív dühkitörés Asimov Alapítvány-trilógiája egyik szereplőjét igazolja: „Az erőszak a gyengék végső menedéke”. Mindez még egy ok, hogy becsüljük meg jobban a demokráciát. Ami – ha megfelelően működtetjük – segít elkerülni a düh pusztító hatását. Ezért is ostobaság személyes okból vagy pártérdekből a demokrácia intézményeit – a civil szerveződéseket vagy a pártokat, a hatalommegosztást vagy az átláthatóságot – meggyengíteni. Ám a demokrácia és a tolerancia nélkülözhetetlen az ellenzéken belül is, amely a társadalom megmentésére fogott össze.
Az ellenzék térfelén ma több, egymással is vetélkedő párt és még több, a pártokra és egymásra is gyanakvóan tekintő kisebb-nagyobb mozgalom keresi a helyét. Társadalmi megújulás azonban csupán az ellenzéki pártok és a mozgalmak összefogásából remélhető. Ezért kellene némi visszafogottság, amikor az új mozgalmak elmúlthuszonötéveznek és bukottpártoznak. A pártok is óvatosabbak lehetnének, amikor mindenre az a válaszuk: a képviseleti demokrácia rendszerében csak nekik osztottak lapot, és nekik senki ne mondja meg, hova és milyen zászlók alatt vonulhatnak.
A dühödt lehurrogás az erőjáték része, amelyből nem lesz kibontakozás. Együttműködést csak a békülékenységet és megértést gyakorló észjáték hoz. Erre utal József Attila Ignotusnak írt néhány sora a szocializmus állásáról: „Az elme, ha megért, megbékül, de nem nyughatik a szív nélkül. S az indulat muló görcsökbe vész, ha föl nem oldja eleve az ész.”
*A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.